Csecsemővel az első útnak indulás nagyon izgalmas feladat lehet. Sokan nehezen szánják rá magukat, mert félnek, hogyan tűri majd a kicsi a környezetváltozást. Azonban, ha egy pár dolgot szem előtt tartunk, akkor az utazás igazi élmény is lehet kisbabánkkal! Most már itt van az ősz, nincs az a nagy hőség sem, ilyenkor talán könnyebben indulunk útnak a távolabbi rokonok látogatására.
Pár felmerülő kérdésre szeretnék nektek választ adni az utazással kapcsolatban, illetve kis úti csomagot megosztani veletek.
Elsősorban csecsemőkkel utazóknak szól ez a bejegyzés, hiszen minden korosztálynak más-más csomagot kell bepakolni, de a folytatásban a nagyobbakról sem feledkezem majd meg! Ha van hozzá még ötletetek, kérlek szóljatok hozzá, hogy teljes legyen a lista!
Hogyan induljunk útnak egy csecsemővel?
Amit érdemes megfontolni:
- fokozatosan szoktassuk az utazáshoz (először érdemes kisebb távban gondolkodni, körülbelül 30 perces autós utazásban, majd 1-2 órában, utána jöhetnek a pár órás autóútra élő nagyszülők vagy egy egynapos kirándulás)
- a megszokott napirenden, ha lehet, ne nagyon változtassunk
- vigyük magunkkal az ismerős, már megszokott tárgyait, játékait (alváshoz is, amit a kiságyban már megszokott, hogy látja)
- a megfelelő szálláshely kiválasztása, amennyiben több napra maradunk
- lehetőség szerint bababarát szállást válasszunk. Érdeklődjünk, hogy biztosítanak-e etetőszéket, kiságyat, fürdetőkádat, ha picit nagyobb a gyermekünk, akkor bilit. Lehetőség van-e az optimális fertőtlenítésre, az ételek megmelegítésére?
- készüljünk fel a közelben lévő ügyelet, patika címéről, elérhetőségéről
- írjuk fel házi gyermekorvosunk telefonszámát, hátha tud telefonos segítséget nyújtani
- ne a nap legmelegebb órájában induljunk útnak, nyáron érdemes kora reggel vagy ha többnapos útra megyünk, akkor este utazni
- nyáron az optimális árnyékolásról gondoskodjunk (pl. autóba napellenző, vagy egy textilpelenkát az ablakra tenni)
- mindig legyen kéznél innivaló, pelenkázáshoz szükséges eszközök
- 1-2 óránként álljunk meg kicsit átmozgatni a babát
Útipatika:
- rendszeresen szedett gyógyszerek
- lázmérő, láz- és fájdalomcsillapító (pl. Nurofen, Panadol, egészen piciknek Germicid C/Mexalen kúp)
- sebfertőtlenítéshez folyadék, sebtapasz, kötszer (pl. Betadin, Octenisept)
- allergiára, csípésre gyógyszer, hűsítő krém (pl. Fenistil)
- kézfertőtlenítő
- orrszívó készülék, orrcsepp vagy orrspray
- parajdi sós fülpárna (melegen segíthet hasfájásnál, fülgyulladásnál, anyukáknak mellgyulladásnál, melegítés nélkül a levendulás éjszaka nyugodt alvást biztosíthat)
- kicsit hosszabb útnál a vitaminokat se felejtsük otthon (pl.: csecsemőknek D-vitamin, K-vitamin, megfázáskor Cebion cseppek, köhögést csillapító szirup )
- hasmenésre gyógyszer (pl. Smecta, Bonolact Kid)
- rovar-kullancs illetve szúnyogriasztó, kullancseltávolító kanál
- fogzásnál az ínyére nyugtató gél (pl. Dologel, Dentinox, Gengigel baby, fogolaj, Anaftin baby, Osa gél, stb.)
- nyáron fényvédő krém
Amire szükségünk lesz vagy lehet:
- ruhák
Nyáron rövid és hosszú ujjú bodyk, rugdalózók, pántos bodyk, melegebb felső, napozó, kardigán, sapka, kendő, zokni, hűvösben harisnya, pléd, takaró, ágynemű - kornak megfelelő játékok (elsősorban, amit már megszokott, pl. a kiságyban is)
- szálláshelytől függően: utazóágy, fürdetőkád, etetőszék
- fürdőlepedő/kifogó
- babakocsi, hordozókendő
- cumi, cumisüveg
- tápszeres babáknak tápszer, vízforraló
- termosz, termosztáska, autós palackmelegítő
- babavíz, babatea
- eldobható vagy mosható pelenka, textilpelenka
- fürdetőkrém, popsikrém, popsitörlő
- fertőtlenítő
- TAJ kártya, lakcímkártya, személyi igazolvány
- nyáron UV sátor vagy bármi, amivel megvéded a Naptól
- úszópelus vagy úszónadrág
- kortól függően kiskanál, kistányér, bébiétel, előke
- kortól függően vízbe cipő
- körömvágó szett
- szúnyogháló és esővédő a babakocsira és utazóágyra
- napellenző a babakocsira, autóba
- éjjeli fény
Csak semmi izgalom!!!
A legnagyobb biztonságot ti magatok, szülők jelentitek neki, történjék bármi! 🙂